Hetényi Tamás megosztott egy képet. 2 napja

Juszt László írása
Na ezt most minek nevezzem?

Pár nappal ezelőtt - látszólag cél nélkül - Moszkvában vizitált Orbán és Szijjártó. Ezt követően Szijjártó...
Mutass többet

Juszt László írásaNa ezt most minek nevezzem? Pár nappal ezelőtt - látszólag cél nélkül - Moszkvában vizitált Orbán és Szijjártó. Ezt követően Szijjártó azt a kijelentést tette nemzetközi fórumon, hogy: “Európa háborúra készül Oroszország ellen.”A rákövetkező napon  erre a Szijjártó kijelentésre reagálva - egy sebtiben összehívott sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin orosz elnök így nyilatkozott: “Moszkva nem akar háborút Európával, de készen áll a harcra és ebben az esetben majd „az európai hatalmak veresége olyan teljes lesz, hogy senki sem marad, aki akár csak tárgyalhatna egy békemegállapodásról”. Vlagyimir Putyin ezúttal is tagadta, hogy az ukrajnai háború teljes értékű háború lenne, mivel ahogyan mondta: „sebészeti” módon cselekszik, de ez egy európai hatalmakkal való közvetlen konfrontációban nem ismétlődne meg. „Ha Európa harcolni akar velünk, és elkezdi, mi készen állunk.” Ezután az Orbán-kormány propagandáját ismételve mondta, hogy szerinte Európa „a háború oldalán áll.”Igazán büszke lehet magára Orbán és a csicskása. Egy háborús konfliktus Európában?! Ezúttal valóban feliratkoztak a történelem könyvek legsötétebb lapjaira…Szabadjon ajánlanom ennek a két idiótának - orbán-szíjjártó - hogy inkább azzal játszanak, amivel egyidősek!Egyébként a két éve Ukrajnát is legyőzni képtelen Putyin vs Európa hadereje így néz ki:Oroszországi Szövetséges Légierő körülbelül 1 522 harci repülőgéppel rendelkezik. NATO-tagországok összességében a 2025-ös felmérések szerint — 3 275 vadászgép harci gép áll hadrendben. Oroszország harckocsiállománya ≈ 5 750 harckocsi. A NATO tagállamok összesített harckocsiállománya ≈ 11 495.Oroszország aktív hadereje ≈ 1,32 millió fő. NATO-tagállamok összesített aktív katonai állománya ≈ 3,44 millió fő.Persze ezek a számok attól minimálisan változhatnak, hogy Orbán hova sorolja be a magyar haderőt. Megismétlem: Szabadjon ajánlanom ennek a két idiótának - orbán-szíjjártó - hogy inkább azzal játszanak, amivel egyidősek!

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!