„Jövőre betöltöm a hatvanat. Már nem akarok megfelelni senkinek. Voltam már bajnok. Voltam már a rosszfiú. Volt arany az övemen, de üresség a...„Jövőre betöltöm a hatvanat. Már nem akarok megfelelni senkinek. Voltam már bajnok. Voltam már a rosszfiú. Volt arany az övemen, de üresség a lelkemben. Most? Csak békét szeretnék. Minden más csak háttérzaj.”

Kemény közegben nőttem fel, ahol a szeretet nem volt gyengéd, és az öklök jelentették az értéket.
Nem kedvességet tanultam, hanem azt, hogyan kell túlélni.
Tizenhárom évesen már harmincnyolcszor tartóztattak le.
Húszévesen én lettem a legfiatalabb nehézsúlyú világbajnok.
„Vas Mike”-nak hívtak – mintha én nem is vérezhetnék.

Pénzem volt, hírnevem, paloták, tigrisek, magángépek…
De nem tudtam aludni. Nem kaptam levegőt.
A világ kiütéseket látott.
Én kísérteteket.

Negyvenévesen más kérdéseket kezdtem feltenni.
Nem azt, hogy „hogyan győzhetek?”,
hanem azt, hogy „miért harcoltam én egyáltalán mindig?”

És az igazság?
Nem az ellenfelemmel küzdöttem.
Magammal. A félelmeimmel. Az apám hallgatásával. Anyám fájdalmával. A saját szégyenemmel.

Most, hatvanévesen, már nem hajszolok semmit.
Gombát termelek.
Átölelem a galambjaimat.
Mezítláb járok a fűben, és néha sírok – minden különösebb ok nélkül.

Ma már többet beszélek megbocsátásról, mint jobbhorgokról.
Nincs szükségem övre. Nincs szükségem a tömeg ovációjára.
Csak jó gyümölcsöt akarok enni, igazat mondani,
és úgy meghalni, hogy tudom: megszakítottam a romboló kört.

Ha tudni akarod, mi az igazi nagyság –
az nem a hatalom.
Hanem a gyógyulás.

Az, amikor el tudsz távolodni attól, ami valaha tönkretett –
és nem engeded, hogy másokat is tönkretegyen rajtad keresztül.”

— Mike Tyson Show more