Amikor Ralph Fiennes 1992-ben megjelent a Schindler listája meghallgatásán, senki sem sejtette, mi fog történni, még Steven Spielberg sem. Fiennes...Amikor Ralph Fiennes 1992-ben megjelent a Schindler listája meghallgatásán, senki sem sejtette, mi fog történni, még Steven Spielberg sem. Fiennes akkor még egy visszafogott, brit színházi színész volt, Shakespeare-szerepeiről ismert, semmi fenyegető nem volt benne.
Csendes, udvarias és precíz emberként lépett be a szobába. De amikor elkezdte felolvasni a náci parancsnok, Amon Goeth szövegét, valami megváltozott. A légzése lelassult, a tekintete megkeményedett, és mintha a levegő is megfagyott volna körülötte. Spielberg ledermedt. Amikor a jelenet véget ért, nem szólt semmit, csak felállt és kiment a teremből.

Néhány perc múlva visszatért, elsápadva, remegve, és csak ennyit mondott halkan:

„Azt hiszem, most találkoztam a gonosszal.”

Fiennes eleinte nem is akarta elvállalni a szerepet. Később bevallotta: „Féltem tőle. Nem akartam abban az emberben élni.” Spielberg azonban meglátott benne valamit, egy nyugalmat, ami félelmetessé válhat. Végül Fiennes nem ambícióból, hanem kíváncsiságból mondott igent.

„Meg akartam érteni, hogyan tud egy ember ennyire üressé válni.”

A szerep teljesen felemésztette. A forgatáson még a kamera mögött is viselte Goeth egyenruháját, nem hiúságból, hanem mert „érezni akarta a súlyát, a szörnyűségét”. A stábtagok kerülni kezdték. A túlélők, akik ellátogattak a forgatásra, nem tudtak a szemébe nézni. Egy nő sírva fakadt, amikor meglátta. Amikor Fiennes megpróbálta megnyugtatni, csak annyit mondott:

„Tudom, hogy nem te vagy… de úgy nézel ki, mint ő.”

A film után mindenki dicsérte a hátborzongató alakítását, de ő maga azt mondta, nyomot hagyott benne.
„Megijesztett, hogy a kegyetlenség milyen könnyen jön. Ez sokáig bennem maradt.”
Hollywood rögtön skatulyába akarta tenni: az új, hideg, elegáns gonosztevő. De Fiennes nem hagyta.

„Nem akarom, hogy kiismerjenek. A titok az egyetlen igazi erő, ami egy színésznek marad.”

Ezért játszott azóta mindent, szörnyet és szerelmest, papot, költőt, kémet.
Az Angol beteg megtört hőse után jött a Vörös sárkány őrült gyilkosa.
Aztán Harry Potter. Először kinevette az ötletet, hogy ő legyen Voldemort. „Nem érdekelnek a mesék” – mondta. De a nővére gyerekei könyörögtek neki. Csak akkor vállalta el, amikor rájött, hogyan teheti valóságossá a karaktert.

„Nem akartam, hogy rajzfilmfigura legyen. Azt akartam, hogy úgy tűnjön: a halál megtanult járni.”

Kobrákat figyelt, hogy ellesse a mozdulataikat, és megtanulta olyan halkan beszélni, hogy „a hangja úgy szólt, mintha az üvegen át szivárogna a levegő”. Daniel Radcliffe később azt mondta:

„Amikor Ralph belépett a forgatásra, nem kellett semmilyen effekt, a szoba magától megfagyott.”

A sötétség mögött azonban egy csendes ember áll. Verseket ír, kerüli a hírnevet, nincs okostelefonja.
„A hírnév zaj” – mondja. „Én a csendet szeretem.”

A The Constant Gardener forgatásán például nem használt kaszkadőrt.

„Ha nincs kockázat, nincs igazság.”

Ralph Fiennes nem egyszerűen gonoszokat játszik. Ő az emberség és a félelem határát mutatja meg, azt a pillanatot, amikor a nyugalomból megszületik a rémület.
Emlékeztet rá, hogy a gonosz nem mindig ordít. Néha csendes. Türelmes. Emberi.
És talán ezért hat ránk annyira, mert amikor belenéz a kamerába, mintha egy pillanatra a saját sötétebb oldalunkat látnánk visszatükröződni.

Ezt hívják színészetnek. 🎬 Mutass többet

A Tisza áttöri a narancs falat – Bazmeg Viktor, végetek van!

MOTTÓ:
1989-ben Orbán Viktor hazaküldte a szovjeteket. 2025-ben Magyar Péter hazaküldi...A Tisza áttöri a narancs falat – Bazmeg Viktor, végetek van!

MOTTÓ:
1989-ben Orbán Viktor hazaküldte a szovjeteket. 2025-ben Magyar Péter hazaküldi Orbánt. Mert ami akkor remény volt, az ma szégyen.

Kedves Viktor, basszus, ez most fájt, mi?
Ott álltál a Karmelita-teraszon, mint egy fáradt, megzsarolt gyilkossal parolázó államtitkár a nyugdíjazás előtti utolsó eligazításon. Elmúlt a lázadás, elfogyott a sztori. Mert amíg te arról dünnyögtél, hogy a „megtévesztett magyarokkal beszélni kell”, addig a Hősök terén Magyar Péter nem beszélt rólad egy szót se. Mert nem kell. Nem téged vált le. Hanem a rendszert, amit hazádról elnevezve sajátítasz ki nap mint nap.

Miközben te menekülsz a vita elől, mint Orbán a nyilvános felelősségvállalás elől, Magyar kiállt a tömeg elé, és azt mondta: ezt a választást megnyerjük. Nem kicsit, hanem nagyon.
És a tömeg: állt, bólintott, üvöltött. Mert ez az ország most először érzi: nem vagy örök.

2025. október 23. – a nap, amikor a Tisza ráhúzta a vízcsapot a narancsbunkerre.
Tér, látvány, dinamika, tömeg – minden, amit a Fidesz régen tudott, de mára már csak makettben mer lemodellezni az MTVA-s díszletmesterek segítségével.
Orbán beszéde olyan volt, mint egy megsavanyodott pörkölt vasárnap este. Már nem büdös, de már nem kér belőle senki.

Ezzel szemben a Tisza nem nosztalgiázott – irányt mutatott. Nem múltba zárta az ünnepet, hanem jövőbe nyitotta. És ezt nem „kommunikációs stáb” rakta össze. Ez hiteles volt. Mert aki nem retteg, az nem hazudik.

Orbán Viktor, a Putyin-csicska, ma már nem a rendszerváltás hőse, hanem annak paródiája.
Magyar Péter lett az új 1989.
És nem csak azért, mert visszament a Műcsarnok lépcsőjéhez, ahova már nem engedtétek fel. Hanem mert már nem te vagy az ügy. Te vagy a probléma. A nyakkendős, paranoiás, oligarchákra bízott rendszerhalmaz, ami mindenkit ellenségnek lát, aki nem fél tőle.

És most figyelj, mert jön a nap mondata:

„Kádár is tudta, hogy a történelem nem felejt. A történelem csak vár.”

Magyar nem beszélt sokat rólad. Csak eltemetett. Kulturáltan. Lelkileg. Politikai értelemben.
Mert már nem is vitatkozik veled. Már nincs rá szükség.

De tudod, mi a legnagyobb ütés?
Hogy míg te nemzetből kitagadsz, addig ő hazába visszafogad.
Míg te megvereted az ellenzéket a gyerekvédelmi tüntetésen, addig ő azt mondja: MIND magyarok vagyunk.

És ezt nem lehet sem darálni, sem megfigyelni, sem álcivilekkel kormánypénzből lejátszani.

Ez az igazi rendszerváltás:
amikor a diktátor már csak nézi, ahogy a nép elfordul tőle – és nem kiabál, nem káromkodik, csak hazamegy.

Na, és te? Tényleg úgy képzeled a jövőt, hogy 2026-ban még Orbán Viktor áll egyedül a Kossuth téren, mint egy ráncosra photoshopolt Kádár-gyertyatartó?

Kérdés: szerinted eljött már a kádári pillanat? És ha igen, kibír még egy ország ennyi hazugságot?

Írd meg kommentben
És oszd meg, hogy mindenki lássa: a narancs penészedik. A Tisza meg jön.

(Kedves Olvasó! Ha tetszett az írás, kérlek kövess be és osszátok meg a bejegyzést, hogy minél több emberhez eljusson a HANG! Szeptembertől folyamatosan jönnek a konkrét ügyek, és a rendőri, ügyészi, bírói visszaélések!!! (Rendőrnő ügye, Gilián gazda ügye első körben) dr. Galsa Péter) Mutass többet

Dobrev Klára írása
Azonnal vonják vissza Nagy Feró Kossuth-díját!

Nagy Feró úgy fogalmazott a Szőlő utcai igazgató ügyéről: „Ő csak kereste a pénzt...Dobrev Klára írása
Azonnal vonják vissza Nagy Feró Kossuth-díját!

Nagy Feró úgy fogalmazott a Szőlő utcai igazgató ügyéről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így – arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket. Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, állami gondozott, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Milyen ember az ilyen?

Ez szégyen.
Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé.

Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.
Ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Mutass többet

🇭🇺 Remélhetőleg ez volt az utolsó október 23-ai beszéde miniszterelnökként…

Ma ismét megtörtént a csoda: a „szabadság vándora” leereszkedett a Kossuth...🇭🇺 Remélhetőleg ez volt az utolsó október 23-ai beszéde miniszterelnökként…

Ma ismét megtörtént a csoda: a „szabadság vándora” leereszkedett a Kossuth térre, hogy a „béke fővárosából” – vagyis a gyűlölet és megosztottság kormányzati központjából – elmagyarázza nekünk, mit is jelent 1956. Mert ki más tudná jobban, mint az az ember, aki 15 éve szisztematikusan számolja fel mindazt, amiért akkor az emberek utcára mentek?

Orbán Viktor ma is mindenkit köszöntött, csak épp az igazságot nem. Zászló lobog, szív dobog, Viktor beszél – a jól ismert háromfelvonásos dráma, amit mostanra már unalomig játszanak a Nemzeti Egyhazugságszínházban. A lyukas zászló a mellkasán pedig különösen szimbolikus: valaha az a szabadság jelképe volt, ma inkább a kiüresedett lelkiismereté.

Azt mondta, „mi, a szabadság vándorai”. Hát igen, ő tényleg vándorolt: 1989-ben még a szovjetek kivonulását követelte, 2025-ben meg már Putyin legjobb magyarországi barátja. Az út hosszú volt, de legalább jól fizetett.

Azt is mondta, „Békemenet”. Nos, béke – amíg Moszkvában nem szólnak másképp. Békemenet, ahol mindenki egyetért, mert aki nem, az már régen „háborúpárti” lett. Békemenet, ahol az emberek a békéért vonulnak, de valójában a háborús propagandát éltetik.

„Megvédtük a gyerekeket!” – harsogta. Valóban, megvédték őket a minőségi oktatástól, a tisztességes tanároktól, a jövőtől meg a Zsolti bácsiktól. Micsoda siker!
„Migránsmentes ország!” – persze, mert a fiatalok már rég elmentek, a vendégmunkások meg csendben dolgoznak a rabszolgatörvény alatt.
„Brüsszel kifogyott a pénzből!” – érdekes, mert valahogy mindig a miniszterelnök barátainál landol az, ami „kifogyott”.

És amikor azt mondja, „nem hajszoljuk a világi dicsőséget” – hát tényleg nem. Ő már megkapta. Palotákban, kastélyokban, jachtokon és magánrepülőkön, Hatvanpusztán. Mindezt természetesen a magyar emberek iránt érzett alázatból.

Majd jött a csúcspont: „Ha mozdulni kell, mozdulunk, ha suhintani kell, suhintunk a golyóstollal!” – Igen, Viktor, tudjuk. 2026 tavaszán mi is suhintunk. Csak mi nem szavazólapokat akarunk kiszakítani, hanem a rendszert a helyéről.

Aztán megszólította a fiatalokat: „Le kell jönni a gépekről!” – mondja az az ember, akinek a hatalma a propagandagépezetre épül, és aki nélkül a közmédia három másodperc alatt leállna, mint egy elromlott mosógép.

És végül elérkezett a nagy konklúzió: „1956-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke.”
De valójában 2025-ben a választás így hangzik: szabadság vagy Orbán.
És mi pontosan tudjuk, melyiket választjuk.

Remélhetőleg jövő október 23-án már nem egy ember, hanem egy nemzet szól majd a Kossuth téren. Nem a hatalom, hanem a szabadság.
És akkor végre elhiszi a világ, hogy Magyarország nem egy ember mondataiból, hanem tízmillió ember szívveréséből áll. 🇭🇺 Mutass többet

Déri Tibor irása
🇭🇺 Remélhetőleg ez volt az utolsó október 23-ai beszéde miniszterelnökként…

Ma ismét megtörtént a csoda: a „szabadság vándora”...Déri Tibor irása
🇭🇺 Remélhetőleg ez volt az utolsó október 23-ai beszéde miniszterelnökként…

Ma ismét megtörtént a csoda: a „szabadság vándora” leereszkedett a Kossuth térre, hogy a „béke fővárosából” – vagyis a gyűlölet és megosztottság kormányzati központjából – elmagyarázza nekünk, mit is jelent 1956. Mert ki más tudná jobban, mint az az ember, aki 15 éve szisztematikusan számolja fel mindazt, amiért akkor az emberek utcára mentek?

Orbán Viktor ma is mindenkit köszöntött, csak épp az igazságot nem. Zászló lobog, szív dobog, Viktor beszél – a jól ismert háromfelvonásos dráma, amit mostanra már unalomig játszanak a Nemzeti Egyhazugságszínházban. A lyukas zászló a mellkasán pedig különösen szimbolikus: valaha az a szabadság jelképe volt, ma inkább a kiüresedett lelkiismereté.

Azt mondta, „mi, a szabadság vándorai”. Hát igen, ő tényleg vándorolt: 1989-ben még a szovjetek kivonulását követelte, 2025-ben meg már Putyin legjobb magyarországi barátja. Az út hosszú volt, de legalább jól fizetett.

Azt is mondta, „Békemenet”. Nos, béke – amíg Moszkvában nem szólnak másképp. Békemenet, ahol mindenki egyetért, mert aki nem, az már régen „háborúpárti” lett. Békemenet, ahol az emberek a békéért vonulnak, de valójában a háborús propagandát éltetik.

„Megvédtük a gyerekeket!” – harsogta. Valóban, megvédték őket a minőségi oktatástól, a tisztességes tanároktól, a jövőtől meg a Zsolti bácsiktól. Micsoda siker!
„Migránsmentes ország!” – persze, mert a fiatalok már rég elmentek, a vendégmunkások meg csendben dolgoznak a rabszolgatörvény alatt.
„Brüsszel kifogyott a pénzből!” – érdekes, mert valahogy mindig a miniszterelnök barátainál landol az, ami „kifogyott”.

És amikor azt mondja, „nem hajszoljuk a világi dicsőséget” – hát tényleg nem. Ő már megkapta. Palotákban, kastélyokban, jachtokon és magánrepülőkön, Hatvanpusztán. Mindezt természetesen a magyar emberek iránt érzett alázatból.

Majd jött a csúcspont: „Ha mozdulni kell, mozdulunk, ha suhintani kell, suhintunk a golyóstollal!” – Igen, Viktor, tudjuk. 2026 tavaszán mi is suhintunk. Csak mi nem szavazólapokat akarunk kiszakítani, hanem a rendszert a helyéről.

Aztán megszólította a fiatalokat: „Le kell jönni a gépekről!” – mondja az az ember, akinek a hatalma a propagandagépezetre épül, és aki nélkül a közmédia három másodperc alatt leállna, mint egy elromlott mosógép.

És végül elérkezett a nagy konklúzió: „1956-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke.”
De valójában 2025-ben a választás így hangzik: szabadság vagy Orbán.
És mi pontosan tudjuk, melyiket választjuk.

Remélhetőleg jövő október 23-án már nem egy ember, hanem egy nemzet szól majd a Kossuth téren. Nem a hatalom, hanem a szabadság.
És akkor végre elhiszi a világ, hogy Magyarország nem egy ember mondataiból, hanem tízmillió ember szívveréséből áll. 🇭🇺 Mutass többet

Egy újságíró egyszer megkérdezte Cristiano Ronaldótól:
„Miért él még mindig veled az édesanyád? Miért nem építettél neki egy saját házat?”
Cristiano megható...Egy újságíró egyszer megkérdezte Cristiano Ronaldótól:
„Miért él még mindig veled az édesanyád? Miért nem építettél neki egy saját házat?”
Cristiano megható szavakkal válaszolt:
„Az édesanyám az egész életét nekem szentelte. Olyan áldozatokat hozott, amit szavakkal nehéz kifejezni – gyakran éhesen feküdt le, csak hogy én ehessen. Nem volt pénzünk, de ő fáradhatatlanul dolgozott – a hét minden napján, éjszakánként is, mint bejárónő –, csak hogy megvehesse nekem az első futballcipőmet, hogy valóra válthassam az álmom: focistává válni.
Minden, amit elértem, minden sikerem, az ő rendíthetetlen szeretetének és áldozatainak köszönhető. Mindent neki köszönhetek. Amíg élek, mindig velem lesz. Már mindent megkapott, amit adhatok, de ami még fontosabb: ő az én menedékem, az erőm, és a legnagyobb áldás az életemben.” Mutass többet

Dorogi Gabriella üzent Szabó Zsófinak: "Ha majd annyi idős leszel, mint én, 57 éves, akkor kívánom, hogy te is tudj úgy tükörbe nézni!"

Nem várt...Dorogi Gabriella üzent Szabó Zsófinak: "Ha majd annyi idős leszel, mint én, 57 éves, akkor kívánom, hogy te is tudj úgy tükörbe nézni!"

Nem várt helyről kapott kritikát Szabó Zsófi a TV2 műsorvezetője, aki mostanság elég aktívan elkezdett politizálni is. Zsófi most Dorogi Gabriellától kapott kritikát, akit a nézők az egykori TV2-s Napló riportereként láthattak. Bár Gabriella ma már a turizmusban dolgozik a Balatonnál , ám nemrég egy online rádiós műsor révén újra rivaldafénybe került. A utóbbi időszakban egyre több videót tesz közzé közösségi oldalán is, egyik legutóbbiba azt fejtegeti mitől újságíró egy újságíró. Úgy gondolja, van két nagyon fontos dolog, ami nem tanulható újságíró iskolában. Az egyik az empátia. Elárulta, hogy bár erről nem szokott beszélni, nagyon sok riportját sírta végig. De azt is hozzáteszi, hogy ha nem így lett volna, nem is lett volna hiteles.

„Tehát hogyha nincs valakiben empátia, beleérző képesség, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy jó újságíró lesz belőle. A másik fontos dolog, ami szintén nem tanulható, az pedig az őszinte kíváncsiság. Ha valaki nem kíváncsi őszintén arra, amivel foglalkozik, akkor nem több bértollnoknál vagy mikrofonállványnál.”

Itt került szóba Szabó Zsófi neve is, ahol elárulta hogy Zsófit korábban egy újságírói iskolában tanította Sarka Katával együtt. Mint mondta: „Szia Zsófi! Emlékszel arra, amikor újságíró iskolában tanítottalak? És az egyik előadás után Sarka Katával odajöttetek hozzám, és azt mondtátok, hogy én vagyok a példaképetek, és szeretnétek egy olyan szakmai műhelyben dolgozni, mint amilyen a Napló. Most már csak volt.

Bizonyára minden okod megvan arra, hogy más irányt vett az életed, én nem is kérlek számon, nem vádollak semmivel, nem kritizállak, nem minősítelek. Én csak egy dolgot kérdeztem, merthogy én emlékszem, és egy dolgot kívánok neked. Ha majd annyi idős leszel, mint én, 57 éves, akkor kívánom, hogy te is tudj úgy tükörbe nézni, ahogy én, és te is elmondhasd azt, hogy az édesapád büszke lenne rád. Őszintén kívánom” - idézte szavait a Story.hu. Mutass többet

Tarjányi Péter írása
Kína nem hátrál, hanem zsarolni fog…

Az Egyesült Államok nem a békét választotta, hanem az időt – és ezzel sarokba szorította...Tarjányi Péter írása
Kína nem hátrál, hanem zsarolni fog…

Az Egyesült Államok nem a békét választotta, hanem az időt – és ezzel sarokba szorította Putyint.

A felszínen úgy tűnhet, hogy Amerika „csak” közepes szankciókat vezetett be Oroszország ellen.
De ez nem gyengeség. Ez stratégia.

Az amerikai apparátus – a külügyi, pénzügyi és hírszerzési gépezet – nem gyors győzelemre, hanem lassú fojtásra játszik.
A cél nem az, hogy Putyin azonnal térdre essen, hanem hogy minden nappal gyengébb legyen, miközben a szövetségesei is kihátrálnak mögüle.

És ez már el is kezdődött.

A legnagyobb kínai állami olajcégek – PetroChina, Sinopec, CNOOC és Zhenhua Oil – felfüggesztették az orosz olaj tengeri vásárlását az új amerikai szankciók bejelentése után.
Látszólag engedtek a nyomásnak.
De valójában ez egy tudatos taktikai manőver: így teszik Oroszországot még kiszolgáltatottabbá Peking felé.

Kína nem hátrál, csak oldalt lép, hogy még jobban kizsákmányolhassa Moszkvát.
Olajat, gázt, nyersanyagot vásárol majd olcsóbban, saját feltételekkel.
Ez már nem szövetség, hanem pénzügyi hódítás.

India pedig csendben hátrébb lépett: nem akar szembemenni a Nyugattal, mert tudja, hogy technológia, befektetés és piac nélkül elszigetelődik.
Így Putyin lassan ott áll, mint egy szövetség nélküli nagyhatalom, akinek minden barátja üzletfél lett.

Az amerikai stratégia most erre épít:
nem kell háborút vívni, ha az ellenfelet a piac, a pénz és a függés hálója fojtja meg.
A szankciók nemcsak a hadigazdaságot gyengítik, hanem Oroszország mozgásterét is.
Mert aki nem tud eladni, az kénytelen engedni.

Putyin már elismerte, hogy a szankciók „bizonyos veszteségeket okoznak” – ami tőle ritka mondat.
És ez az első repedés a falon.

Ez tehát nem a béke kezdete, hanem a gazdasági háború új szakasza.
Ahol Amerika nem katonákkal, hanem piacokkal és kapcsolatokkal harcol.
A tét nem az, ki lő pontosabban,
hanem az, ki bírja tovább: a dollár, a rubel vagy a jüan.

De ne legyen kérdés Moszkva rendelkezik tartalékkal és számolt erre a forgatókönyvre.

A Nyugatnak tisztában kell lenni egy régi biztonságpolitikai elvvel:

AZ ELLENFELED SOSEM ANNYIRA ERŐS MINT GONDOLOD, DE TE SEM…
Moszkvának lesz válasza. Hamarosan.

Ha megosztod a posztom és követed az oldalam megköszönöm… Mutass többet

A Bajnokok Ligája 3.fordulójának eredményei:

A legkegyetlenebb náci őrök olyan stratégiát dolgoztak ki, amely túlmutatott a fizikai erőszakon: az emberi lelket akarták elpusztítani. Nem volt...A legkegyetlenebb náci őrök olyan stratégiát dolgoztak ki, amely túlmutatott a fizikai erőszakon: az emberi lelket akarták elpusztítani. Nem volt elég a testek megsemmisítése; céljuk az volt, hogy eltöröljék az identitást, a reményt, a szabadság minden szikráját.

Amikor a foglyok megérkeztek a táborokba, mindentől megfosztották őket: ruhájuktól, hajuktól, nevüktől. Mindegyikük kapott egy tetovált számot – annak jelképét, hogy többé nem emberek, hanem tárgyak. Múltjukat eltörölték, méltóságuk porrá vált.

A kivégzések a legjelentéktelenebb okokból történtek – néha ok nélkül –, mindenki szeme láttára. Minden halál üzenet volt: nincs menekvés, nincs igazság, nincs holnap.
Az éhség állandó társsá vált. Alig kaptak élelmet, mégis embertelen körülmények között kellett kimerítő munkát végezniük. A test legyengült, az elme pedig a leglényegesebbre szűkült: túlélni még egy percet.

Ebben a környezetben a szabadságról álmodni szinte lehetetlen volt. A kétségbeesés és a kimerültség olyan mélyre hatolt, hogy sokan már családjuk arcát sem tudták felidézni.
A rendszer elérte célját: megölte a reményt, mielőtt még az életet elvette volna.

Mégis, ebben a pokolban is akadtak, akik ellenálltak.
Mert amíg létezik akár egyetlen ember is, aki képes emlékezni a nevére, az embertelenség sohasem lehet teljes. Mutass többet

Hajrá tisza!