Nem, nem a legidegesítőbb karácsonyi sláger címét vették el tőle.
Az Európai Bizottság megnyitná az utat a 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás előtt, a döntést azonban még az uniós tagállamoknak kell jóváhagyniuk. Tineke Strik szerint…
A Szentháromság téri palota 70 milliárd forintba került, a bútorokon pedig biztosan nem spóroltak.
A Temu legalább 882 millió forintot, az About You pedig 500 millió forint közvetlen kompenzációt fizetett idén a magyar vásárlóknak.
Szacsvay László bevétele egyáltalán nem rossz, ugyanakkor mégis jól be kell osztania.
Repülőjáratok százai késtek New York, New Jersey és más keleti parti repülőtereken, miután építőmunkások véletlenül elvágtak egy fontos kábelt.
Ízlések, tények, közpénzek: közel fél éve tart a nyomozás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül. Eddigi eredménye kilenc letartóztatott érintett, némi visszafizetett támogatás és egy…
A magyar válogatott hétfőn megkezdte a felkészülést Telkiben. Szoboszlai Dominik emlékezetes érkezésére még a felesége is reagált.
47 milliót is be kell fizetnie.
A miniszter szerint a szerződés jogszerűtlen, többszörösen túlárazott.
Szabó Ági ugyanolyan gyönyörű, mint amikor a híresebbnél híresebb első slágereit írta.
Deák Bill Gyula halála sokakban felvetheti a kérdést: miként következhet be hirtelen szívmegállás egy sikeresnek ítélt pacemaker-beültetés után, és mennyire kell tartani ettől a ritka,…
Akár már 250 évre is lefagyasztathatjuk magunkat a feltámadás reményében - Örök élet ingyensör nélkül?
A Nemzeti főigazgatóját megdöbbentette az, amit Cserhalmi György mondott a színház jövőjéről.