Juszt László irása
Elkezdtem olvasni az Orbán beszédet, de annyira zavaros, egymásnak ellentmondó csacsiságokkal teli katyvasz, hogy feladtam...Juszt László irása
Elkezdtem olvasni az Orbán beszédet, de annyira zavaros, egymásnak ellentmondó csacsiságokkal teli katyvasz, hogy feladtam.
Elkezdtem olvasni Áder beszédét, ami hasonló és eközben jöttem rá, hogy mi az igazi trükk a “fideszes beszédben”.
Szerinte az az alkotmányos konstrukció, ami ma is van, részben Tölgyessy keze munkája.
Az ő alaptétele, hogy olyan választási rendszert dolgozzanak ki, ami biztosítja az ország stabil kormányozhatóságát. A kormányzati munka feltételeit, az ehhez szükséges feltételeket ez a választójogi rendszer biztosította.
És itt van a bukta az elméletben. Ennek a kormánynak az immár 15 éves “stabilitását” nem a Tölgyessy-féle elgondolás adta meg. Erről szó sincs. Hanem a több, mint 1.600 - nem tévedés ezerhatszáz !!!! - módosítás a választási törvényen.
És ezt művelik ma is, amikor például folyamatosan rajzolják át a választási körzet határokat a pillanatnyi érdekeik szerint. Tehát beszélnek egy szép csillogó elméletről, aminek köze nincs a gyakorlathoz, a valós tényekhez.
És akkor néhány ilyen apróság az Orbán beszédből:
“Nincsenek természeti kincseink.” Eddig nem ezt hallottam, vagy már elfogytak például a gyógyvizeink is?
“Látom, van új gazdasági tótumfaktum, egy bankár, aki az Erste fizetési listáján van.” Kármán tényleg az Erste fizetési listáján van, hiszen ott dolgozik.
“Speciális kapcsolatok ápolása az USA-val,…” Bejött. Rogánt levették a listáról. És azon kívül?
“Vannak célzott gazdasági programjaink.” Tudjuk. A kedves papa megmondta, hogy még nincsen készen Hatvanpuszta.
“A háború nem ért véget és ez blokkolta a gazdaságot… a gazdasági növekedés se ment fel oda, ahova szerettük volna, ezért az összes programunkat fél évvel el kellett halasztani. De megindultak és később meglátjuk, szerencsésen alakultak-e.” Most meg már vége van a háborúnak? (És akkor ne essen szó a magyartalan fogalmazásról.)
“Ki mit akar? Hogy ezt megértsük, ahhoz egy magaslest kell állítanunk.” Mi van?… És kire, kikre fogunk vadászni?
“Az ukrán cél, hogy a háborús pénzek továbbra is érkezzenek és elkerüljék a csődöt.” Nem! Az ukrán cél az, hogy megvédjék a hazájukat. Tudom erről a másik Orbán kifejtette a fidesz véleményét: az ukránok tegyék fel a kezüket!
“Európának nem Washingtonban kéne kilincselnie, hanem Oroszországba kéne mennie.” Rosszul látom én azt, hogy Orbán az akinek el van szúrva a napja, ha nem beszélhet Trumppal? És tényleg csak a tisztánlátás kedvéért: Oroszország GDP-je 1,8-2 billió euró, míg az Unióé 16 billió, tehát minimum a nyolcszorosa.
“Amíg tart a háború, India és Kína felé nyitni nem tudunk.” Még hány akkumulátor gyárat akar a nyakunkra telepíteni, vasúttal eladósítani? Lehet ennél jobban eladósodni Kína felé?
Folytathatnám, de tényleg értelmetlen ezzel tölteni az időt.
x
Képet ezúttal nem teszek, mert bárki van rajta, lehet jövőre már nem szeretné látni...
Mutass többet