Az EU jogrendjét sértő módon szabályozták hazánkban a devizahitelek ügyét, a bankok és a kormányzat egyezségét követően. Ezt mondta ki az Európai...Az EU jogrendjét sértő módon szabályozták hazánkban a devizahitelek ügyét, a bankok és a kormányzat egyezségét követően. Ezt mondta ki az Európai Unió Bírósága múlt héten a dr. Marczingós László által képviselt devizakárosultak ügyében.
"Lényegében a startvonalra kell visszamenni a devizában nyilvántartott hajdani hitelszerződések ügyében, teljesen felül kell vizsgálni az egész hazai bírósági gyakorlatot is – így értelmezhető az Európai Unió Bírósága (EU múlt csütörtöki ítélete, amely szerint a svájci frank hiteleseknek csak annyit kellene megfizetniük, amit a szerződés tartalmaz forintban, az árfolyamkockázat összes terhét pedig a bakoknak kell viselniük. Az ítélet első áttekintése alapján a következmények beláthatatlanok." – írja a Magyar Narancs.
2009 óta azt képviselem, hogy a forintosításnak a felvételkori árfolyamon kellene megtörténnie, a bankok kárára, nem pedig úgy, ahogy azt a kormány csinálta, hogy piaci árfolyamon forintosított, átverve ezzel a devizahiteleseket, tönkretéve nem kevés embert.
A 2017-ben meghirdetett Vona'18 program 13. pontja volt a devizahiteles szerződések felülvizsgálata, ezért külön örülök ennek az új fejleménynek!
Mutass többet