ÖNGÓLPARÁDÉ

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében...
Mutass többet

ÖNGÓLPARÁDÉGyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.Karácsony Gergely a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai épületében tartott gyanúsítotti kihallgatása után újságíróknak elmondta: gyülekezési joggal való visszaéléssel gyanúsítják.A gyanúsítás lényege, hogy a rendőrség által megtiltott rendezvényt megszervezte, illetve azon történő részvételre buzdított - közölte a főpolgármester, aki nevetségesnek nevezte az eljárást, mert - mint fogalmazott - a fővárosi önkormányzat "nem tud a gyülekezési joggal visszaélni, mert nincs neki olyan".Karácsony Gergely azt mondta: az eljárást megalapozatlan tartja és panasszal él majd.Közölte: a kihallgatáson kérdésekre nem válaszolt, nyilatkozatott tett, amelynek lényege, hogy a júniusi rendezvény a fővárosi önkormányzat eseménye volt, és mint ilyen, nem vonatkozik rá a gyülekezési törvény.Az eljárás során mindenki "végtelenül udvarias volt", és "mindenki végtelenül kellemetlenül érezte magát" - mondta Karácsony Gergely, megjegyezve, hogy ő és ügyvédje érezte talán a legkevésbé kellemetlenül magát. "Nem tudok (…) a nyomozóhatóság munkatársaira haragudni, egyszerűen arra a politikai hatalomra haragszom, amely ezt az egész folyamatot elindította" - fogalmazott.Karácsony Gergely szerint a Budapest Pride ügyében "olyan politikai öngólt még senki nem rúgott, mint Orbán Viktor".A főpolgármester beszámolója szerint a nyilatkozattételt követően a rabosítás "egy szerény formája" történt, fényképeket készítettek róla.Karácsony Gergely az eljárást egy "örkényi abszurd drámának" érezte.Közölte, meglepődne, ha a bíróság elé kerülne az ügy. Szerinte a nyomozást megpróbálják majd valahogy "elfektetni a parlamenti választásokig".A főpolgármester a kihallgatását követően először a mellette kiálló szimpátiatüntetés résztvevőihez szólt, és arról beszélt: Budapest egy hónappal ezelőtt megüzente az egész világnak, hogy egy szabad és szolidáris város. Azért vonultak fel, mert egy olyan országban szeretnének élni, ahol a jog nem a hatalmat, hanem a polgárokat védi - mondta Karácsony Gergely hangsúlyozva: "vagy együtt vagyunk szabadok, vagy egyikünk sem az". (MTI)A kormánypárt vagy inkább a NER öngólparádéja folytatódik. Már annyira elhülyültek, hogy azt sem ismerik fel, mikor kellene elengedni egy történetet, kussolni és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Ehelyett a saját kezükkel faragnak hőst Karácsony Gergelyből és aztán csodálkoznak, hogy miért egyre népszerűbb. Erőlködnek ezzel az erőfitogtatással, de ez sem működik, már csak egy fogatlan kutya rekedt csaholása.

Jelentkezz be, vagy regisztrálj!