„Én tényleg az utcáról jöttem, hajléktalan, csóró cigány voltam. Nyomornegyedekben, panziókban, lepukkant hotelekben laktam. Egy szoba folyóvízzel...„Én tényleg az utcáról jöttem, hajléktalan, csóró cigány voltam. Nyomornegyedekben, panziókban, lepukkant hotelekben laktam. Egy szoba folyóvízzel és mosdóval, számomra maga volt a mennyország…

”Amikor befejeztem A keresztapa forgatását, teljesen le voltam égve, már nem mintha valaha is lett volna vagyonom, de akkor már tartoztam is némi pénzzel. A menedzserem és az ügynökeim levették a maguk részét a fizetésemből, míg nekem Jill Clayburgh támogatásából kellett élnem

– fogalmazta meg.

Elmondása szerint ugyan A keresztapa 1974-ben megjelent második részéért és az 1983-as A sebhelyesarcúért már nagyobb összeget kapott, nem tanult meg jobban bánni a pénzzel – utóbbit tartja máig is a legjobb filmjének. Emellett az anyagi bizonytalanságához az is hozzátett, hogy a 80-as években csak öt filmet készített. A kötetben úgy fogalmaz, hogy vidéken volt egy háza, amiről semmiképp nem akart lemondani, illetve körülbelül 90 ezer dollárja a bankban, de költekező életmódot folytatott, és több pénzt herdált el, mint amennyit megkeresett. Hozzátette, mondhatná, hogy többen is kihasználták őt, köztük a könyvelője és a menedzsere, de nem vitatja a saját felelősségét sem. Végül Diane Keaton segítségével – akivel a 80-as években egy párt alkottak – jutott egyről a kettőre, aki közölte az ügyvédjével, hogy Pacino egy idióta és tudatlan, így segíteni kell neki. A színész megjegyzi a könyvben, akkori párjának igaza volt ezzel kapcsolatban.

Nem értettem, hogyan kell bánni a pénzzel, ahogy azt sem, hogyan működik a karrier. Ez egy olyan nyelv volt, amit egyszerűen nem beszéltem

– írta, hozzátéve, Keaton biztatta őt arra, hogy több filmben vállaljon szerepet.

Al Pacino több mint huszonöt éve folytat mély és őszinte beszélgetéseket barátjával, az ismert újságíróval és bestseller-szerzővel, Lawrence Grobellel. Most első alkalommal jelennek meg a színész és az író között lezajlott beszélgetések, amelyek beavatják az olvasót korunk egyik legnépszerűbb és legzárkózottabb színészének életébe.

Pacino kilencedmagával nőtt fel egy háromszobás bronxi lakásban. Erre az időszakra úgy emlékszik vissza, mint “egy New York-i Huckleberry Finn” gyerekkorára. A nagyszülei és az édesanyja felügyelete alatt, de a valóságban az “utcán nevelkedett”. Barátaival csavargott, ivott, balhézott. Már az iskolában kiderült, hogy igazi színész tehetség, meggyőző alakításaival sokszor verte át tanárait. Élete később sem változott sokat, hogy betudja fejezni az előadó-művészképző iskolát, minden munkát el kellett vállalnia: volt kifutó fiú, eladó, ellenőr, újságárus és még ki tudja, mi minden…

Iskolatársai a “Marlon” becenevet ragasztották rá Marlon Brando után. Pacinónak akkor még fogalma sem volt arról, kicsoda Marlon Brando. Amikor Charles Laughton, a híres színésztanár életében először látta a tizenkilenc éves Alt, amint egy bérkaszárnya lépcsőjén üldögélt, azt mondta neki: “Belőled nagy sztár lesz.” Ezzel vette kezdetét egy legendás, életre szóló barátság Pacino és Laughton között, amely évekig tartotta a lelket a fiatalabb színészben, amikor időnként azt sem tudta, mikor eszik legközelebb. Huszonhat évesen kapta az első, keresettel járó színészi megbízatását. Mutass többet