A legkegyetlenebb náci őrök olyan stratégiát dolgoztak ki, amely túlmutatott a fizikai erőszakon: az emberi lelket akarták elpusztítani. Nem volt...A legkegyetlenebb náci őrök olyan stratégiát dolgoztak ki, amely túlmutatott a fizikai erőszakon: az emberi lelket akarták elpusztítani. Nem volt elég a testek megsemmisítése; céljuk az volt, hogy eltöröljék az identitást, a reményt, a szabadság minden szikráját.

Amikor a foglyok megérkeztek a táborokba, mindentől megfosztották őket: ruhájuktól, hajuktól, nevüktől. Mindegyikük kapott egy tetovált számot – annak jelképét, hogy többé nem emberek, hanem tárgyak. Múltjukat eltörölték, méltóságuk porrá vált.

A kivégzések a legjelentéktelenebb okokból történtek – néha ok nélkül –, mindenki szeme láttára. Minden halál üzenet volt: nincs menekvés, nincs igazság, nincs holnap.
Az éhség állandó társsá vált. Alig kaptak élelmet, mégis embertelen körülmények között kellett kimerítő munkát végezniük. A test legyengült, az elme pedig a leglényegesebbre szűkült: túlélni még egy percet.

Ebben a környezetben a szabadságról álmodni szinte lehetetlen volt. A kétségbeesés és a kimerültség olyan mélyre hatolt, hogy sokan már családjuk arcát sem tudták felidézni.
A rendszer elérte célját: megölte a reményt, mielőtt még az életet elvette volna.

Mégis, ebben a pokolban is akadtak, akik ellenálltak.
Mert amíg létezik akár egyetlen ember is, aki képes emlékezni a nevére, az embertelenség sohasem lehet teljes. Mutass többet